Magyar nyelv és nép kormeghatározása
A magyar az emberiség. Így az ember őstörténete a magyar őstörténet. Kárpát-medence és fajok címnél már volt ezen témákról szó, kormegjelöléssel, ilyen-olyan adatokkal.
Ahogy székely-magyar rovásírás címnél bemutattuk, a magyar nép és nyelv korát egyes (DNS-vizsgálatok genetika] adataira építkező) információk alapján 40 ezer, más, Péterfai János által megosztott információk alapján 200 ezer, a vértesszőlősi (vajon milyen nyelvet, ha nem magyart beszélő) Samu kora alapján 350-400000 évre lehet taksálni, de Grandpierre Atilla szerint jó bizonyítékok szolgálnak arra nézve, hogy 10 millió éves is lehet[1]. Ő csillagászati tudását is latba tudja vetni, de Magyar Adorján könyvének adatai is arra engednek következtetni, hogy a magyarság már élt a Föld tengelyferdülése előtt, melynek idejét ugyan nem tudjuk, de azt igen, hogy a dinosaur cím alatt szereplő infók alapján az emberiség már együtt élhetett a hüllőkkel. Tehát vagy 50-60 milliós éves, vagy a hüllők kissé/sokkal később haltak ki.
Arról zodiac címnél is volt szó, hogy minimum 70-100000 évre lenne szükség, hogy a csillagképeknek megfelelő nevet lehessen adni.

Az Ősi Gyökér 2005/3. sz. megjelent (szenzációszámba menő) avasi őskőkori kovakőről és hőkezeléses technikáról szóló cikkben is éppen ennyi idő jön elő: Parázs István 70-100000 évvel ezelőtt Kárpát-medencei adatokat mutat be. A téma kapcsán többet lásd Kárpát-medence.
A 70000 évről Péterfai János is cikkez:
Az újabb kutatások olyan hírről szólnak, hogy kb. 70.000 évvel ezelőtt nagy katasztrófa történt a Földön. Vulkanikus tevékenységre gyanakszanak a kutatók, ami miatt az emberiség lélekszáma 2.000 (esetleg 5.000) főre csökkent. Ebből az alacsony lélekszámból tápászkodott fel megint az emberiség. Ha az életben maradt emberek, a Homo sapiensek, az óriások leszármazottai, akkor azt is fel kell tételezni, hogy a másik ágra, a neandervölgyi testvéreinkre is rossz napok jártak. Mivel az óriások 280.000 éve eltűntek, az utódok két ága a neandervölgyiek és a modern ember lehetett. Eszerint a mi fajunk legalább 280.000 éves lenne.
A nehéz időket átvészelő 2.000 embertől eredeztethetjük az egész emberiséget? Akkor a többi elmélet elvethető? A 2.000 (vagy 5.000) élve maradt ember talán egyetlen populációt alkotott? Akkor egyetlen nyelvet is beszélt. Talán ez a nyelv volt az ősnyelv?
Kapcsolódik a katasztrófa időpontjához egy másik fontos esemény. A ruhatetű a fejtetű fajból származik. Megvizsgálták a parazita rovar génjeit. A vizsgálat szerint a ruhatetű 72.000 éve jött létre, előtte nem létezett. Viszont ez a vizsgálati tény azt is bizonyítja, hogy a ruha, tehát a szövés-fonás tudománya, ekkoriban jött létre. Az emberi testet már régebben is védhette állati bőr, de ebben a ruhatetű képtelen megélni. Ebből pedig az következik, hogy valamivel 72.000 év előtt alkották meg őseink a szövőgépet. Talán a ruha feltalálása összefüggésben lehet a kérdéses katasztrófával? A Toba vulkán kitörése annyira lehűtötte a levegőt, hogy az emberek többsége kihalt, a megmaradtak feltalálták a szövés-fonás tudományát? Ebben az időben már fejlett nyelvnek kellett lennie, amelyben a szövőgép nevei már megvoltak. Eljutottunk a 70.000 évvel ezelőtti időkbe. A jégkorban ekkor melegedés állt be. Nem tudni, az emberek hol éltek? A Szaharában vagy Dél-Európában? Ettől az időtől kezdve egyre több nyomot találunk az emberek vándorlására, tehát a nyelvük terjedésére. Azonban a helyzet nem ennyire egyszerű. Mivel a neandervölgyieknek is volt nyelvük, az óriások meg csak részlegesen pusztultak ki, a nyelvük sem tűnhetett el teljesen.
Grandpierre Atilla szól arról is A királyi mágusok című dolgozatában, hogy mivel az uráli népcsoport éppen a magyar, ukrán, lengyel és horvát nép őse (Szabó, 2004, 60), amelynek nyelvét ma már csak a magyarság őrzi, ezért régészetileg alátámasztott álláspont, hogy a magyar királyság több mint húszezer éves múltra tekinthet vissza. Nem lehet véletlen, hogy a Hihetetlen Magazin különszámainak címe is ez volt.
Hogy világosabban lássuk a mágusok, királyok és a magyarság tér- és időhatárait, táblázatot készítettünk (2. táblázat).

(2) Táblázat. A mágusok, a (Nap)királyság és a magyarság tér- és időhatárai a ma uralkodó nézet és az itt nyert új eredmények tükrében genetikai bizonyítékok alapján, ld. GKE-GA (2006, 18, 178-180).
Lábjegyzetek
Lábjegyzet:
Mint kiderül (az alábbi előadásában 5:50-nél 10-12 millió évről beszél), az adatot attól a Kretzói Miklós nevű anthropológustól vette, akinek nyilván a Evolutionary Anthropology című könyvében szerepelt az az adat, miszerint a kárpát-medencei, két lábon járó emberiség (nevezzük magyarságnak) ilyen ősi lenne.
—
A Darai Lajos Mihály dr. Tízezer év ezer oldalról című írásában idézett Költő László adataként a 12 millió éves Ramapithecus és kultúrája szerepel, mint az első kárpát-medencei adat, persze ezeket magyarnak mondani bátor dolog.
—
Egyébiránt Magyar Adorján Ősműveltségében egészen hasonló adat szerepel:
Ma már bizonyosan tudjuk, hogy az ember, mai értelmes alakjában is, 10-14 millió évvel ezelőtt is a Földön már élt és eszerint az őshüllők utolsóit még láthatta. ↩︎